2012. május 6., vasárnap

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FOLTVARRÓ TALÁLKOZÓ


Tegnap végre elérkezett a várva-várt nap, amire már oly régóta készültünk!

A II. régiós találkozónkra szép számmal összejöttünk Győrben a Petőfi Sándor Művelődési Házban., az egyidőben zajló középiskolai  ballagások ellenére. Sajnos,. mikor kiderült ez az egybeesés, az időpontot már nem tudtuk módosítani.
A közös varrás megnyitását Gizella kezdte, majd átadta nekem a szót, mivel januártól én vagyok a Galagonya tanoda vezetője és ezzel együtt a régiós feladatokat is megörököltem.
Pár mondatos bemutatkozásom után megköszöntük a Művelődési Ház munkatársainak a sok segítséget.
Köszöntöttük a Céh képviseletében Szakácsné Piroskát, nagyon örülök, hogy eljött hozzánk.
Mielőtt még belemerültünk volna a munkába, kedvcsinálónak meghallgattuk a Téti Ifjúsági Fúvószenakar pár zenészének előadását, természetesen a "Te rongyos élet..." című dal nem maradhatott ki a műsorból.
Majd közösen elénekeltük a Márta néni által költött Foltvarrók dalát. Szeretném, ha ez hagyománnyá vána a győri régiós találkozókon is.
A jelenlévők megnézhették kicsi, de lelkes csapatunk elmúlt évben készült munkáit.
A tombolán sok szép dolgot nyerhettek a szerencsések, az árusoknál pedig beszerezhettünk mindent, amire feltétlenül szükségünk van ( vagy még nincs, de majd valamikor biztosan lesz :-) )
Remélem mindenki jól érezte magát, mi úgy gondoljuk, hogy jól sikerült a tegnapi nap!!
Szeretnénk jövőre újra találkozni veletek ugyanitt!
A találkozó képeit az alábbi helyen, Éva képtárában megnézhetitek:
https://picasaweb.google.com/115887234822799695293/Varrosnap20120505
Deákné Kéri Márti
Galagonya Tanoda
Győr

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól éreztük magunkat, igazán jól szerveztétek a találkozót. Köszönet érte.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom de pont ballagtunk:((

    VálaszTörlés
  3. A leírtakból és a képekből ítélve valóban jó lehetett a foltvarrós találkozó.Egyszer remélem én is eljutok Hozzátok.Addig is jó öltögetést kívánok!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott... de majd jövőre...! :)

    VálaszTörlés